Chef

Hogyan indult a szakmai pályafutásod?

Már nagyon fiatalon érdekelt a gasztronómia, mindig élvezettel készítettem el otthon az ételeket, így amikor édesanyám felvetette, hogy komolyabban is foglalkozhatnék a konyhaművészettel, elkezdtem dolgozni egy étteremben.

Mint mindenki más, én is lentről indultam, eleinte csupán besegítettem a konyhában, csak kisebb feladatokat bíztak rám, ami nagyon hasznos volt, hiszen ennek köszönhetően teljesen átlátom, hogy mennyire összetett az a munka, ami a konyhában zajlik.

 

Hogy jutottál el oda, hogy egy 18 étteremből álló étteremlánc főszakácsa lettél?

Még 20 éves sem voltam, de már egy thai étterem séfje mellett dolgozhattam, akitől mindent megtanultam a thai konyháról és a szakácsművészet rejtelmeiről, ezután már tapasztaltan kezdtem el a munkát egy izraeli étteremben, ahol rövid időn belül főszakács lettem.

Az étteremlánc séfjeivel együtt kidolgoztunk egy új menüt, összeállítottunk egy hatékony csapatot, folyamatosan azért dolgoztunk, hogy a vendégeink maximálisan elégedettek legyenek az elkészített ételekkel és maradandó kulináris élményt kapjanak tőlünk.

Nagyon élveztem a munkát ebben az étteremben, ezt bizonyítja, hogy 20 évig nem is hagytam el őket. :)

 

Ezt követően a La-Guna Sushi Bár következett. Miért pont ezt az éttermet választottad a folytatáshoz?  

A La-Guna szellemisége és az itt dolgozók hozzáállása az, amit én is képviseltem a konyhámban az elmúlt évek során, így ezt az éttermet találtam megfelelőnek arra, hogy tovább fejlesszem magam, illetve az eddig megszerzett szakmai tudásomat átadjam a munkatársaimnak.

Egy ütős csapatot sikerült itt is létrehoznunk, szeretek együtt dolgozni velük, összességében mindennel nagyon elégedett vagyok, véleményemet akár egy mondatban is össze lehet foglalni a helyről: ,,Sushi Bar is the Best! “ :)


Prakobmit Bandit
chef



 


 


étlapunkról

Minden nap KEDVEZŐ ÁRON »»
2.990Ft

Kesudiós csirke
tojásos rizs 




Wok étel
3.490Ft

Mézes-chili szószos
bundázott
marhahús, hagyma, rizs 

»»
(LAZAC, TONHAL, AVOÁDÓ, RÁKKAVIÁR)
Akár házhozszállítással is »»

hírek események

  • 2023-10-14
    Új étlap, új kiszállítási határok
    Megváltozott az étlapunk és a kiszállíási határaink is, ezért rendelés előtt figyelmesen olvassák el a részleteket!

     
    Bővebben
  • 2023-04-03
    Ünnepi nyitvatartás
    Idén húsvétkor mi is locsolkodni megyünk, de péntek-szombat NYITVA leszünk.


     
    Bővebben
  • 2022-12-19
    Ünnepi nyitvatartás
    2022 december 24-25: ZÁRVA!
    2022 december 31: 11.00-19.00 (kiszállítás 10.00-19.00)
    2023 január 01: 14.00-22.00 az étterem és a kiszállítás is üzemel.
    Bővebben

A La-Guna szellemisége és az itt dolgozók hozzáállása az, amit én is képviseltem a konyhámban az elmúlt évek során, így ezt az éttermet találtam megfelelőnek arra, hogy tovább fejlesszem magam, illetve az eddig megszerzett szakmai tudásomat átadjam a munkatársaimnak. Egy ütős csapatot sikerült itt is létrehoznunk, szeretek együtt dolgozni velük, véleményemet akár egy mondatban is össze lehet foglalni a helyről: ,,Sushi Bar is the Best! “ :)
Prakobmit Bandit / chef

KÖZKEDVELT

íme néhány közkedvelt ételünk

Legújabb képeink